Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.07.30. P  22:31 
96 táblácska :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
96 táblácska   
Előző TartalomKövetkező

A felhőkből ereszkedik című fejezet, ahol a cāngjiét mutatom be, rengeteg írásjegyet kapkod elő minden szövegösszefüggés nélkül, csak a kódok bemutatása végett. Többségüknek azóta se került elő a táblácskája. Némelyikük olyan ritka, hogy a szótárakban sincsenek meg, akad olyan is, aminek még a kiejtését se találtam meg.
 

  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
   (Ez a kettő egymásnak variánsa, azért teszem ide mindkettőt, hogy meglegyenek a táblácska-adatbázisban.)
 

  
  
  
  
  
  
  
   (Muszáj itt elmondanom, hogy nem két holdat jelent, hanem egy főnixféle legendás madár jelét alakították két holddá. Ma mást jelent; kiteszem a táblácskáját.)
 

  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
   És nem erdő, amint azt sokhelyütt olvasni lehet. Az erdő ez:
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
   (A gugjöl a koreai nyelv egyik írásmódja volt, még a hangul ábécé előtti korban.)
 

  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  麗  
 
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):    
  Nincs hozzászólás
  ::      :: 8871 :: 8 871 :: Judit :: CZI Pa :: 211/154 :: @897 :: Like